|
Pecásoké lehet a Balaton

A Balaton-parti önkormányzatok tulajdonába kerülhet a korábbi
években jelentős veszteséget felhalmozó siófoki székhelyű Balatoni
Halászati (BH) Zrt. 200 millió forint értékű részvénycsomagja. A
tranzakcióra azt követően kerülhet sor, hogy a kormány március 7-én
úgy döntött: a korábban a BH-nak nyújtott 200 millió forint
tulajdonosi kölcsönt részvényekké alakítja, s azt a Balatoni
Fejlesztési Tanács révén a tóparti önkormányzatoknak ajánlja fel -
írja a Napi Gazdaság.
A társaságnál a tulajdonosi döntést nem kívánták kommentálni, azt
viszont elmondták: úgy tűnik, hogy a még 2004-ben elkezdett
reorganizációs program eredményeképp a cég lassan kilábal a
válságból. (Az elmúlt három év során a BH nettó árbevétele
megduplázódott, az adózás előtti eredmény pedig 300 millió forinttal
nőtt. A társaság az elmúlt évet az előzetes adatok szerint 1,1
milliárd forint körüli nettó árbevétellel és húszmillió forintos
adózás előtti eredménnyel zárja.)
Ebben része van a működéshez nem kapcsolódó vagyonelemek
értékesítésének, a főként új termékekre alapozó piaci offenzívának s
az egyre sikeresebb horgászturisztikai üzletágnak is. Tavaly a cég
exportbevétele ismét meghaladta a százmillió forintot és minden
korábbinál több, összesen 80 ezer horgászjegyet adtak el. Az
utóbbiból származó bevétel meghaladta a 330 millió forintot. Tavaly
a BH kötelezettségállományát 130 millió forinttal sikerült
csökkenteni.
A cég a napokban - terveik szerint mindenképpen húsvét előtt -
balatoni pácolt hallal, karácsonyra pedig füstölt busával lép piacra.
Kötelezettségállományuk további csökkentése, illetve fejlesztési
forrásaik növelése érdekében idén újabb tóparti és belső-somogyi
ingatlanjaiktól válnak meg. Többek között eladják központi
telephelyük egy részét is. A BH idén további 200 millió forinttal
kívánja csökkenteni kötelezettségállományát - írja a Napi Gazdaság.
|