Balaton - Sármellék

Aktuell Unterkunft Angebot am Balaton


    Skype Kontakt Kostenlos!! mit "stefanbors" vissza

Fotogaléria a Balatonról
Külföldi utak



 

Forrás: flybalaton.com * MTI, ORIGO             M e n e t r e n d

  Balaton-Airport, Sármellék, járatok

Lufthansával Sármellékre
2011. február 16. 11:40

Berlinből üzemeltet a nyár folyamán chartert a Lufthansa Sármellék repülőterére.

A nyári menetrendi időszakban már évek óta működő frankfurti, hamburgi és düsseldorfi járatok mellett áprilistól berlini chartert is közlekedtet a Lufthansa Sármellékre - mondta a járatokat szervező Mutsch Ungarn Reisen szerdán.
Josef Mutsch, a hévízi központú utazásszervező ügyvezetője elmondta: április 16-tól indulnak és október 22-ig közlekednek idén a chartergépek a négy német város és a FlyBalaton repülőtér között. Frankfurtból és Hamburgból szombatonként, Berlinből és Hamburgból pedig minden második szombaton érkeznek a Lufthansa Regional gépei.
Hozzátette, hogy tavaly a légiforgalomban nem sikerült teljesíteni előzetes terveiket, de idén mintegy 4.500 vendéget várnak repülővel a nyugat-magyarországi térségbe. A légi utasok mintegy 70 ezer vendégéjszakát jelentenek Hévízen, Zalakaroson és Sárváron. Reményt keltőek az előzetes foglalások, amelyeket a korábbihoz képest több marketinggel és egy új üzleti partner bevonásával erősítenek Németországban.
A Mutsch Ungarn Reisenben kisebbségi részt vásárolt az egyik legjelentősebb német, gyógy- és wellness turizmusra szakosodott idegenforgalmi vállalat, a bejegyzés már folyamatban van - fejtette ki Josef Mutsch, egyelőre a társaság nevének közlése nélkül.
Az ügyvezető elmondta még: üzleti partnerük és a Magyar Turizmus Zrt. részvételével a múlt héten kezdődött egy Németország déli részét érintő roadshow, amely kifejezetten Hévíz, Zalakaros, Bükfürdő és Sárvár népszerűsítését szolgálja. Március közepén pedig német újságírók nagyobb csoportja érkezik Sármellékre, s három napon át a térség idegenforgalmával ismerkednek.

Forrás: turizmusonline.hu


Megérkezett az első Lufthansa-járat Sármellékre

2010. április 10-én, a Lufthansa Düsseldorfból érkező járatának landolásával hivatalosan is megkezdte működését az újra megnyitott Fly Balaton nemzetközi repülőtér.
A közelmúltban megkötött megállapodás értelmében az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. vette bérbe és üzemelteti a Sármelléki Nemzetközi Repülőteret. A hatósági engedélyek megszerzését, illetve a sikeres próbarepülést követően a légikikötő ma, április 10-én fogadhatta az első nemzetközi járatot, mellyel hivatalosan is megkezdte működését.
A 2010-re szóló szerződések értelmében három légitársaság, a Danube Wings, a Lufthansa és a Hamburg International járatai szállnak majd le Sármelléken, közvetlen kapcsolatot teremtve hét, európai város, Bázel, Drezda, Düsseldorf, Erfurt, Frankfurt, Hamburg és Lipcse repülőtereivel. A társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat további légitársaságokkal is, így a Fly Balaton kínálata, a tervek szerint, dinamikusan bővül majd a következő években.
Az SCD becslései szerint a sármelléki repülőtér legkorábban 2012-ben hozhatja vissza a 2008-ban regisztrált, közel 150 ezres utaslétszámot és középtávon várható, hogy a forgalom eléri a nullszaldós működéshez szükséges mértéket.
Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, céljuk a stabil működés feltételeinek megteremtése, amely csak a reptér folyamatos fejlesztésével és professzionális tervezéssel valósítható meg. Hozzátette: az SCD turisztikai beruházásainak megvalósításában jelentős segítséget jelent a reptér, így a társaság elkötelezett a Fly Balaton hosszú távú működtetése mellett. A repülőtér 2010-ben április 10-től egészen október 23-ig fogad nemzetközi járatokat.

Aláírták a megállapodást a Sármelléki Repülőtér üzemeltetéséről

Ötven plusz ötven évre az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. vette bérbe és üzemelteti a Sármelléki Nemzetközi Repülőteret, miután a társaság március 3-án megkötötte a tranzakcióról szóló megállapodást a tulajdonos sármelléki és zalavári önkormányzatokkal. A hatósági engedélyek megszerzését, illetve a márciusra tervezett sikeres próbarepülést követően április elsején fogadhatja Sármellék az első nemzetközi járatot.
A Fly Balaton repülőtér hasznosítására kiírt nyilvános pályázaton az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. tette a legjobb ajánlatot. A tavaly decemberben indított eljárás a mai napon szerződéskötéssel zárult. Az FB Airport az elmúlt év végén eszközbérleti szerződést kötött a felszámolás alatt lévő, a repteret korábban üzemeltető társasággal, így minden szükséges feltétellel, eszköz-és ingatlanvagyonnal rendelkezik a sármelléki repülőtér üzemeltetéséhez. A megállapodás értelmében a repülőteret üzemeltető társaság 6 millió forintos, fix összegű éves alapdíjat, továbbá forgalmához kötött prémiumot fizet a tulajdonos önkormányzatoknak.
A társaság becslései szerint a sármelléki repülőtér legkorábban 2012-ben hozhatja vissza a 2008-ban regisztrált, közel 150 ezres utaslétszámot és csak középtávon várható, hogy a forgalom eléri a nullszaldós működéshez szükséges mértéket.
Az SCD csoport a repülőtér körül fekvő, további 200 hektáros terület hasznosítási pályázatát is elnyerte. A társaság a földterület kármentesítését követően a légikik&oum l;tő működéséhez illeszkedő fejlesztéseket kíván megvalósítani. Az egykori szovjet laktanya területének bérletéről szóló szerződést a felek a következő hetekben írják alá, amelynek értelmében az SCD csoport több év alatt összesen 1 milliárd forintot fizet a sármelléki és zalavári önkormányzatoknak.

Áprilistól ismét fogadhatja a turistákat a Fly Balaton
SCD Csoport szerződést kötött a sármelléki reptér hasznosítására a tulajdonos önkormányzatokkal, és készen áll a légikikötő üzemeltetésére. Az SCD Group Zrt. vezérigazgatója szerint szerepvállalásukra azért volt szükség, hogy a Balaton ne kerüljön le a légiközlekedés térképéről. Tomcsányi Gábor azt mondja: befektetésük is jelzi, hogy az SCD Group elkötelezett a balatoni fejlesztések iránt.
Miért döntött az SCD csoport a sármelléki repülőtér üzemeltetése mellett?
A reptérnek olyan befektetőre volt szüksége, amely hajlandó áldozni a régió fellendítésére. Az SCD Group, ahogyan a régió minden vállalkozása, egy hatékony nemzetközi reptér létrehozásában és működésében érdekelt. A Fly Balaton olyan érték, amelyet a régió nem hagyhat veszni. A repterek működésében egy-két év kiesés óriási hátrányt jelent: ha sármellék az idén nem fogad gépeket, akkor hosszú időre lekerül a légiközlekedés térképéről. Az SCD Group balatoni turisztikai beruházásainak megvalósítá sához komoly üzleti hátteret biztosít a repülőtér által bonyolított nemzetközi utasforgalom. Ezért döntöttünk úgy, hogy akár veszteséges üzemeltetés mellett is minden szükséges lépést megteszünk a Fly Balaton repülőtér megmentése érdekében.

Valójában szükség van a Balatonon nemzetközi reptérre? Hoz akkora forgalomnövekedést a légikikötő, hogy megérje fenntartani?
Százezer a reptéren fogadott utas mintegy öt-hatszázezer külföldi vendégéjszakát jelent. Ez a régióban eltöltött külföldi vendégéjszakáknak a harmada. Azzal számolunk, hogy középtávon a reptér önfenntartóvá tehető. A balatonihoz hasonló regionális nemzetközi repterek évi 200-250 ezer fős utasforgalom esetén nullszaldósan működtethetők. Ez nem elérhetetlen: a Fly Balaton 2008-ban már 150 ezer fős utaslétszámnál járt. A reptér természetesen akkor lesz vonzó, ha a Balaton, mint régió népszerű lesz. Az SCD Balaton Fejlesztési Programja, a benne foglalt létesítmények, ezt a vonzerőt teremtik meg.

Milyen utasforgalmat terveznek ebben az évben?
Azt reméljük, hogy a tavalyi 15 ezer után az idén legalább 30 ezer turistát fogadhat a reptér. Szerencsés esetben nem elérhetetlen az 50 ezer fős forgalom sem. Jövőre azonban már több mint százezres utaslétszámmal számolunk. Az idén azt kell bizonyítanunk, hogy a reptér megbízhatóan működik.
Mely légitársaságokkal sikerült megállapodni erre a szezonra?
A Lufthansa több járatot indít, de további három járat fogadásáról folytatunk előrehaladott tárgyalásokat.

Hosszabb távon lehet szó arról, hogy a reptér egész évben üzemeljen?
Egyelőre a célunk az, hogy a nyári utasforgalmat megfelelő szintre bővítsük. Természetesen a reptérnél is kívánatosnak tartjuk a működési idő kiterjesztését, ami összefügg a balatoni szezon meghosszabbításának lehetőségeivel is. Hallani, hogy egy regionális reptér aligha élhet meg csak és kizárólag a személyi utasforgalomból. Az egész éves működés is segítené azt, hogy sármellék cargo-bázissá váljon. Szeretnénk újjáéleszteni a reptéren működő cargo-bázist. Az elsődleges célunk azon ban az, hogy jól működő, professzionálisan menedzselt, magas utasforgalmú repteret működtessünk, amely értéket termel a régióban élők, és leginkább a regionális idegenforgalom számára.
Ha ez a reptér a Balaton jelenlegi állapotában, ilyen rövid szezon mellett képes volt 150 ezer utast vonzani, mire lesz képes akkor, ha megvalósulnak a fejlesztéseink?
Ha megvalósulnak. Ez régi ígéretük.
Értem a türelmetlenséget, magunk is sürgetnénk az indulást. Azt reméljük, hogy az év végén már látható jele is lesz a fejlesztési program megkezdésének.
Egy beruházás engedélyezésénél már csak egy reptéré bonyolultabb. Készen lesznek?
Márciusban kell átesnie a reptérnek az utolsó ellenőrzéseken, szükség van még próbarepülésekre is. Április elsején szeretnénk megnyitni a repteret.

Mi garantálja azt, hogy a repteret hosszú távon üzemelteti majd az SCD?
Csak hosszú távon térülnek meg a társaság befektetései. Az első években az SCD Groupnak finanszíroznia kell a reptér veszteséges üzemeltetését. A befektetésünk csak akkor térül meg, ha megvalósítjuk a fejlesztéseinket, vonzóvá tesszük a régiót, és minél több turistát csábítunk a Balatonhoz. Ez növeli a reptér forgalmát, és nyereségessé teszi azt. Az SCD Group számára értéket jelent a sármelléki repülőtér külső területének fejlesztése is. Sikerrel indultunk Sármellék és Zalavár önkormányzatának a volt orosz laktanya hasznosítására kiírt pályázatán.
Itt a repülőtér jellegéhez, működéséhez illeszkedő ingatlanfejlesztést tervezünk, ám nem a közeli jövőben, hiszen az adminisztrációs folyamatok lebonyolításához még hozzá sem kezdhettünk.

Mi történik akkor, ha a reptér mégsem az önkormányzatoké lesz. A sármelléket 1991-1995 között üzemeltető Balaton Airport Kft. 200 millió forintos végrehajtást jegyeztetett be a reptér tulajdoni lapjára egy korábbi jogerős követelése alapján.
A pályázatok benyújtása előtt ismert v olt a probléma a számunkra. Reméljük, hogy az önkormányzatok hamarosan rendezni lesznek képesek a tartozást, amelyet egyébként a magyar államtól örököltek meg. Hozzátenném: a reptér az önkormányzati törzsvagyon része, így a végrehajtó igényét a földhivatalnak a hatályos jogszabályok szerint vissza kell majd utasítania.

Ám ha a terület biztonságban is van, a reptér üzemeltetéséhez szükséges eszközök már nem teljesen. Hiszen ezt az SCD csoport csak bérli a korábbi üzemeltető cég felszámolójától.
A felszámolás valóban nem zárult le, a reptér működését biztosító eszközöket béreljük. Amennyiben a felszámoló az eljárás során értékesíti majd ezeket az eszközöket az SCD bizonnyal ajánlatot ad ezek megvásárlására.

Nem kiszolgáltatott helyzet ez?
Ezek a játékszabályok, nincs más választásunk. Ahogyan nem volt akkor sem más út, amikor a reptér működésének biztosításáról kellett dönteni. Tudjuk, hogy veszteséggel lehet csak üzemeltetni a repteret, jelentősek a kockázatok, de azt is látjuk, hogy a reptér működése kiemelt fontosságú a régió jövője szempontjából.